Lassan eladogatom a cuccaim... annyira lehangoló. :/ Amiket nagy nehezen megszereztem 2 év alatt, azokat most eladom - természetesen olcsóbban. :( Az előbb vitték el a szabóbabát, na azt pl nem volt egyszerű megszerezni, hetekig néztem az ebay-t. És valószínűleg jó darabig megint nem lesz ilyenem. :( (Ékszereket fotóztam rajta egyébként.) Már elvitték a szuper kis szekrényt, amiben az összes kézműves cuccom elfért, és alig bírtuk haza cipelni az IKEA-ból, a biciklimet, amit viszont tényleg megsirattam, mert kb 15 éves volt és rengeteget bicikliztem rajta anno... Kaptam egy szuper mountain bike-ot, amit el is loptak egy hét múlva a tárolóból. Utána lett ez, a piros-fekete csodaszép biciklim, amit annyit használtam Nagytétényben... Berlinben meg alig, mert annyira fájt tőle a vállam. :/ És olyan jól fel lett újítva, mielőtt ki lett hozva... :(
Aztán elvitték a kenyérsütőt is, amit még otthon vettem a Vaterán és valahova a világ végére mentünk el érte átvenni. Kétszer sütöttünk benne kenyeret. :P
Szívem szerint a szuper ikeás gurulós székemet is lepasszolnám, mert kb 10 perc után _nagyon_ fáj mindenem (gyerekszék amúgy, nem csoda), de enélkül kb használhatatlan az ötvös asztalom.
Csomó ruhát is eladtam már, és még többet fogok a gyűjtőbe dobni hamarosan.
Lehangoló folyamat, fogyasztói társadalom, stbstb. A bútoraimat meg sem próbálom szétszedni és eladni, majd a következő lakóval kifizettetem, amennyiben bútorozott szobát szeretne. :P (Ez amúgy mindenhol szívás, hogy bútorozatlanul adják ki a szobákat, aztán oldd meg a szállítást valahogy. :/)
*sóhaj*
Szerintem tökre nem lehangoló - de gondolom még mindig nem nézted meg a Fight Club-ot :D Elképesztő mennyiségű vackot halmozunk fel az évek alatt amikre mindenféle érzelmi értékeket aggatunk, miközben azok csak tárgyak.
VálaszTörlés