Hosszas szerencsétlenkedés után ismét új lakótársunk van. Az egész kezdődött azzal, hogy hónap közepe táján kiderült, hogy Lui-nak nem hosszabbították meg a gyakornoki helyét (mint úgy Berlinben általában), így viszont átköltözik Neukölln-be a haverjaihoz. Feladtuk a hirdetést egy szerdai napon, csütörtökön kiválasztottuk a kb 50 levélből, hogy ki szimpatikus, pénteken és szombaton eljöttek megnézni, majd vasárnap írtunk annak, akit választottunk. Aki vissza írt, hogy már van másik szobája. (Amúgy egy lengyel grafikus lett volna.) Írtunk a következő kiszemeltnek (délnémet óvónő), aki egy nappal később szintén jelezte, hogy még sem...
Oké, hirdetés újra fel, másnap megint itt toporgott egy csomó ember, és végre, van lakótársunk. Birke, Jena-ból, jogot tanul, és szimpatikus a zenei ízlése. Utóbbi nagyon fontos egy olyan lakásban, ahol mi lakunk (több 20 éves fiú ide nem jön, aki német hiphop-ot hallgat, illetve azt gondolja, hogy a WC, meg úgy általában az egész lakás magától takarítódik ki :P).
Volt még az előző körben egy olyan kis közjáték, hogy becsöngetett hozzánk egy srác, hogy jött lakást nézni. Akinek nem is írtunk levelet... de ő betoppant, hogy miért nem írtunk neki, ő azért is megnézi. (A lakcím amúgy nem volt benne a hirdetésben, csak az utca, meg, hogy közel a metró, így képes volt végig nézni a metróhoz közeli házak kapucsengőit... szimpatikus indítás, nem? :) Gábor megmutatta neki a lakást, és mondta neki, hogy sok a jelentkező, ő egy hónapig keresett szobát anno, és a többi.
Másnap irány a Mauerpark, a villamos megállóban véletlen kiszúrtuk, hogy ez a srác tart éppen a házunk fele. Vasárnap reggel 10-kor. Huhh, ezt a találkozást megúsztuk... gondoltuk mi. :P Ugyanis amikor jöttünk haza, még mindig ott ült a kapuban, este 6-kor. Nyilván nem őt választottuk...
A mai nap giga-rendrakásról szót, miután sajna egyértelművé vált, hogy a szobámat nem tudom átrendezni (a galéria oszlopa miatt nem fér el máshol az ágy). Megelégeltem, hogy mindenhol kósza fonalgombolyagokba botlok, hogy az egyre bővülő akrilfesték készletem be sem ré egy cipős dobozba, meg amúgy a cipős doboz sem fér el sehova. Kipakoltam az összes kézműves fiókom, így alapos rendszerezés után lett egy szabad fiók (most már tele fonallal :P), a festékeknek meg szereztem egy keskeny polcot az ötvös asztal fölé, hogy kéznél legyenek.
A TheiaDesign pedig minőségi bővülésen esett át - avagy asztal nagyhatalom lettünk. Kalandos módon sikerült szereznünk egy szuper és nagyon könnyű kemping asztalt, így mostantól véégre nem egy toldásokkal együtt 40x60-as, hanem egy 100x60 cm-es hatalmas asztalon tekinthető meg a kollekció a Mauerparkban. :P
Örülök, h végül nem a baltás gyilkos lett a nyertes :) Mondjuk én az aggresszív csávónál is arra gondoltam volna, h biztos felméri a terepet, megnézi a zárat, van-e laptop, ilyesmi.
VálaszTörlésHáát, az a helyzet, hogy ezek átlag 20 évesek, és többnyire kétségbe esett fiatalok, mert hetek óta valami hostelben nyomják. Szegény srácot is értem valahol, nyilván nem hívták vissza sehonnan, nem volt veszteni valója, hogy itt ült egész nap. A másik meg, hogy nekünk berlini viszonylatban nagyon kevés értékünk van, amiért érdemes lenne betörni: Gábornak a gép, nekem a laptop meg a fényképezőgép, de se tv, se hifi, nincsenek komoly elektronikai cuccaink... még a fényképezőgép sem számít igazán jónak itt, lakótársamnak dupla ilyen drága verzió volt. :)
VálaszTörlésDe amúgy persze értem, viszont sajna nem nagyon más választásunk, mint beengedni azt a pár kiválasztott embert, aztán bízni benne, hogy nem azért jött, hogy kirabolja a lakást. :/