Tegnap végre már igazán tavasz volt: az utcák csak úgy ragyogtak a reggeli napsütésben, ahogy az U-Bahn suhant, kénytelen voltam még a kabátomat is kigombolni. És végre értelmes időben világosodik, már nem (majdnem) sötétben érek be órára.
Ehhez képet ma reggel amikor kiléptem a kapun, szállingózott a hó. Berlinben egész télen alig volt hó, max 1-2 centi esett, az sem nagyon maradt meg, pedig nem a hideggel volt a gond. Suliba menet a zebránál összefutottam egy csoporttársammal, addigra már szakadt a hó, így megvolt a téma, amíg beértünk. Aztán egész délelőtt hatalmas pelyhekben hullott... Órák után még egy mini hócsatára is futotta (semennyire sem tudok célozni), de addigra már inkább olvadt, csupa latyak volt az út.
Az időjárás jelentésnek pedig innentől nem hiszek, mert 6-8 fokot ígértek, nem pedig havat. :P
2012. február 21., kedd
2012. február 17., péntek
Berlinale
Hét végéig tart a Berlinale, kedden pedig mi is beültünk a közeli moziba, hogy ne maradjunk ki a kulturális eseményekből. :) A programfüzetben reménytelenül sok film volt felsorolva, magyart nem akartunk nézni, a versenyfilmekre nehéz jegyet szerezni, így végül a rövidfilm válogatás mellett döntöttünk. 6 rövidfilmet néztünk meg, közte pedig az alkotókkal volt rövid beszélgetés. Már, amikor sikerült megérteni az alkotónak a kérdést, vagy sikerült válaszolnia rá. :) Az egész meglehetősen abszurd volt... Pl nem jöttünk rá, hogy az egyik animációs film készítője mit tolhatott - na nem csak készítés közben, hanem az interjú előtt - ugyanis egyetlen összefüggő mondatot nem tudott elmondani.
Összességében jó döntés volt a rövidfilm-szett. Voltak felejthető és izgalmas darabok is, jövőre pedig mi is indulunk - legalább a filmzene biztos jó lesz. :P

2012. január 24., kedd
Lakás...
Pont tegnap mondtam skype-on, hogy úgy tűnik, kábé megoldódott a biztosíték-para: decemberben már kb heti 3x cseréltük a biztosítékot. Most lecsavartuk teljesen a konyhában a vízmelegítőt, cserébe jéghideg vízzel próbálunk mosogatni. Mivel a konyhában amúgy is kb 16 fok van, már szinte fel sem tűnik. :P Így viszont még jobban kezd eluralkodni a káosz a konyhán, hiszen kinek van kedve huzamosabb időt ott tölteni?
Aztán péntek fele megint lement az áram, biztosíték csere, a szokásos. Aztán tegnap este megint. Mondjuk a vízmelegítő egy picit feljebb lett csavarba a fentebb említett állapotok miatt. Lakótárs lemegy kicserélni, bazi nagyot szikrázik, jobb híján eldobja/elejti a biztosítékot, ami eltörik, a foglalattal együtt. Összecelluxoztuk, második próbálkozásra a helyén is maradt. :P Viszont a mikrót kár elindítani, mert rögtön vibrálni kezd a lámpafény... Úgy feküdtem le aludni végül, hogy bekészítettem a gyertyát-gyufát, biztos voltam benne, hogy reggel már nem lesz áram. Aztán túléltük, de reggel is villogott a lámpa. Délelőtt viszont magától megjavult, és azóta is megy - nagy illúziók nincsenek, jó, ha pár napig. Vettünk biztosítékot meg foglalatot, de még nem cseréltük ki addig, amíg ez megy... És mindannyian nagyon reménykedünk, hogy a következő cserénél senkit nem vág agyon az áram.
Az előbb meg lakótárs jön be a szobámba, hogy figyi, kigyulladt a tapétám. Mmint az övé, nem az enyém. Mondjuk, tapéta nincs is a falon, viszont a cserépkályha mögött egy szakaszon tényleg békésen parázslott a vakolat. Fogalmunk nincs, mi történhetett, a kályhából kivezető cső tűzforró volt, körülötte kezdett megperzselődni a fal. De amúgy a kályha teteje is végig van repedve, ezt már korábban is tudtuk, miután minden egyes alkalommal, amik begyújtunk, fura, édeskés és nagyon büdös van a szobában.
Szóval, költözni kéne... mert ez így kezd túlélőkalandra emlékeztetni. Annak sem örülök, hogy van egy csurig töltött gázpalack a szobámban. Egyetlen szívás, hogy amellett, hogy a lakás nagyon jó helyen van, nagyon olcsó - na persze ezek után nem meglepő -, és hasonló áron nem fogunk találni lakható helyet. Legalább nyárig ki kéne húznunk valahogy, amíg lemegy a nyelvtanfolyam. Amúgy meg nyáron tényleg jó kis hely ez: besüt a nap, nem fagyunk szét a konyhában, szuper a közlekedés is... nemár. :(

2012. január 15., vasárnap
Ismét Berlinben
Holnap kezdődik (vagy inkább folytatódik) a nyelvtanfolyam, így péntek délután visszarepültem Berlinbe. Marha hideg van, de (még) nem esik a hó... Szerintem nem is fog, mert délelőtt végre bevittük a pincébe a biciklit. :P
Átrendeztük a szobát, így sokkal hangulatosabb, és végre nem kell a ruháim feléért a másik szobába rohangálnom. Kb sikerült kipakolnom is, bár még mindig vannak megoldandó problémák: pl a karácsony előtt készített rengeteg gombos ékszernek kéne valami tárolási módot találnom. :(
Délután kinéztünk a Mauerparkba is, ahol október óta nem is jártam. Teljesen meglepő volt, hogy másképp voltak az asztalok, és a kirakott cuccok is ás jellegűek voltak, mint korábban. Az átrendezés oka gondolom az volt, hogy télen kevesebben árulnak, de azért a nulla fok körüli hőmérséklet ellenére így is sok stand volt kint. Nézelődők is kevesebben voltak, így (na meg a hideg miatt) viszonylag gyorsan végig lehetett futni a parkon. Kivételesen metróval mentünk haza, annyira fáztunk...
Jövő héten vendégeink lesznek, plusz lesz egy vásár, amire lehet, hogy érdemes lenne kimenni árulni - így mozgalmasnak ígérkezik a következő hét is. :)

2011. december 19., hétfő
Mindjárt utazom...
Lassan csomagolok, holnap ilyenkor már otthon leszek... Ma délután még a városban mászkáltunk, most még befejezek pár apróságot, illetve már kezdik elborítani az ágyamat a cuccok, amiket semmiképp nem akarok itt felejteni. Kicsit izgulok, ugyanis most lemértem újra a bőröndöm, és bizony 2 centivel magasabb a kézipoggyászként gépre felvihető méretnél. És mivel alig pakolok bele, nem nagyon akarok 50 eurót ráfizetni és rendes csomagként feladni 2 centi miatt... Legutóbb viszont kétszer is be kellett passzíroznom a fém dobozba, ami leméri, hogy nem nagyobb-e a csomagom, és másodjára majdnem a dobozzal együtt szálltam fel. :( Így most Gábor egy másik táskájával utazom, ami viszont meglepő módon majdnem ugyanakkora a mérőszalag szerint. Ránézésre viszont sokkal kisebb. (És amúgy a repülőn simán be tudtam csukni a csomagtartót a 2 centivel nagyobb bőröndömmel és a kabátommal együtt is. :P Szóval izgi van, mindenki drukkoljon, hogy simán felvihessem a gépre a táskám (és kérek egy kicsit kisebbet karácsonyra ;-).
2011. december 15., csütörtök
A 12 pont
Volt ez a 12-es lista pár hete (hónapja?), hogy mi az, amit még 2012 előtt meg akarok csinálni. Nos, nem voltam valami hatékony...
1. megtanulni házi sushi-t készíteni :-)
- ez történetesen megvalósult, majd teszek fel fotókat is, nagyon menő sushit gyártottunk :)
2. megtanulni kötni (jó, tudom, minek...)
- ez még nem, de tényleg meg akarok tanulni. Ha valaki megmutatja, mit kell csinálnom, ha menet közben elhagyok egy-két szemet. :P
3. miccadesign.com weboldalt megcsinálni véééégre
- áhh, majd az ünnepek alatt talán... valami komolyabb oldalt kéne össze dobni, de nem értek hozzá, ugye :(
4. rendszeresen frissíteni az Etsy shopot (termékeket befotózni pl)
- ez egy kicsit megvalósult, de a karácsonyi dizájnvásár előtt nem volt rá időm, utána meg egyszerűen muszáj volt pihenni egy kicsit. Nagyon macerás retusálni a képeket, még mindig nem sikerül igazán jól befotózni a cuccokat. :(
5. felszámolni a káoszt a szobámban (avagy aminek nincs rendes helye, elrámolni)
- ez megtörtént, többször is. A mosogatás és a vasaláshoz hasonlóan végtelen történetnek tűnik... januárban valamit alakítani kéne a szobámon, mert még mindig nincs megoldva, hova tegyem pl a naponta használt tankönyveket, az ékszerállványokat, az újságokat/szórólapokat, és már éjjeli szekrényem sincs a fotelnak köszönhetően, amit nem tudok használni, mert oda pakolom a cuccokat. :( Komódot kéne venni, de reménytelen kocsi nélkül az elszállítása. :(
6. átköltöztetni a számítógépet a másik asztalra, hogy ne szakadjon le a vállam
- juhú, ez is megvan, most viszont a nap 24 órájában ég a lámpa, mert tök sötét van a szobában, és még a kevés fénynek is háttal ülök.
7. polcot fúrni a varrógépnek
- nem, de már nem is kell, jól van ott, ahol.
8. megírni a német önéletrajzot az egyszerűbb munkákhoz (ahová a szakmait nincs értelme beadni)
- ez is részben, mert órán átnéztük az önéletrajzot és kijavítottuk. De a projekt január elejére tolódott, direkt.
9. sütit sütniiii!
- részben, de még mindig sokkal jobban fázom a konyhában ahhoz, hogy rendszeresen hosszabb időt akarjak ott tölteni. :(
10. használni a Pesten vett textileket
- az számít, hogy asztalterítőnek használtam a vásárban? ;)
11. átrendezni a konyhát (kidobálni, ami csak a helyet foglalja, stb)
- ez is megvalósult, de folyamatosan termelődik a káosz :/
12. DaWanda shopot nyitni (?)
- megnyitottam, de nem töltöttem fel semmit, mert körülményes és nagyon hosszú formot kellett volna kitöltenem németül a szállítási, garanciális, meg egyéb infókról, mindezt úgy, hogy m.g az Etsy shop sem megy olyan intenzitással, mint kéne.
A 2012-es újévi fogadalmakkal még várok, de úgy tűnik, a felén már nem kell gondolkodnom. :P
Jövő kedden megyek haza Pestre, aztán január 13-án vissza. Úgy tűnik, munkám bőven lesz otthon is, be akarom adni a jelentkezésem a Gombold újra! pályázatra, és jan. 13-a a tervdokumentáció benyújtásának határideje. Ez elég körülményes lesz így, félig otthon, félig Berlinben, ráadásul maketteket kéne fotóznom, majd meglátjuk, sikerül-e valamit kihozni belőle.

2011. december 9., péntek
tsüß silber Schmuck!
Tudom, ezer éve nem írtam, így pl nem számoltam be a TrendMafia dizájnvásárról sem. Majd lesznek fotók... Ma volt a nyelvsulis tanfolyamzáró karácsonyi parti, erről is lesz külön bejegyzés.
Amiről viszont írni akartam, hogy 1 óra alatt kerestem 85 eurót*. :-) Egyelőre még nem tértem magamhoz... Az egyik csoporttársam lemaradt a két héttel ezelőtti vásárról, és kérte, hogy hozzam be megmutatni a cuccaimat. Így ő megvett egy pár pici ezüst fülit 20 euróért. Igen, az kb 6000 Ft egy pár, kb 4 mm-es ezüst füliért. (ez volt az, a képen)
*megcsinálni mondjuk nem 1 óra volt, de ez így olyan jól hangzott :)
Haza felé pedig leragadtam egy bolt kirakatánál. Először úgy tűnt, gyerekjátékokat árulnak, de kiszúrtam a színes washi ragasztókat (imádom, de annyira drága ;-(), így tettem egy kört bent. Valamiért azt gondoltam, képes vagyok egyedül megkérdezni, beveszik-e az ékszereimet, mindezt németül. ;-) Persze a sütikkel próbálkoztam. A muffinokat és a fánkokat be is vette a tulaj, aztán szóba jött, hogy amúgy meg ötvös vagyok, és amikor már másodjára tette szóvá, hogy mennyire szép a gyűrűm, megmutattam az ezüstöket, csak az érdekesség kedvéért. És azonnal ki is fizette mindet. Én meg csak néztem, hogy mi van... hogy 20-25 euró/pár, és nem, hogy bizományiba, hanem ki is fizetik. Gondolom kb a duplájáért fogja kitenni eladni.
Az egészben az a megdöbbentő számomra, hogy otthon nem tudtam ezüst ékszereket készíteni, mert a dizájnboltoknak általában nincs engedélye nemesfém ékszerek árusítására, ráadásul ha azt mondtam, hogy 3000 Ft-ot (ugye ami 10 euró) szeretnék kapni /pár, akkor az áfa meg a haszon miatt 7200 Ft-ért került ki a polcra. Na jó, ha ezüstnél nem tesznek rá 100%-ot plusz az áfát, akkor is minimum 5000 Ft-ért. Annyiért meg nyilván senki nem veszi meg, mint ahogy már 3000 Ft-ért sem vette meg lényegében senki. A hópihés és szarvasos füliket úgy adtam el tavaly, hogy 5-et kérdezték meg az árát, mire valaki megvette. A madaras fülbevaló akciósan 2500 Ft lett volna tavasszal, nem tudtam végül eladni, mert drága volt. Itt meg minimum 30, de inkább 40 euróért fog kikerülni /pár (amúgy ezt nyilván félre értettem, de 60-nak hallottam...). És ha az eladó nem lenne biztos benne, hogy el tudja adni, akkor csak bizományiba vette volna be (a sütik így vannak ott).
És oké, tisztában vagyok vele, hogy otthon _soha_ nem tudtam volna 30-40 eurókért eladni a fülijeimet, mert nekem sem volt soha ennyi pénzem ilyesmire, és maximálisan megértem, hogy valaki ledöbben azon, hogy egy ekkora cucc mondjuk 3000 Ft-ba kerül... De azt már nehezebb volt elfogadni, hogy még ha el is mondtam, mennyi munka van vele, akkor sem értették meg, miért ennyi. Mert az Apacsban 300 Ft/db. És hiába magyaráztam, hogy de kézzel készült, az nem számít, ha az Apacsban tized annyi áron kapsz pici fülbevalót. Hogy nem egyedi? Hogy géppel nyomják? Kit érdekel? Mindkettő ezüst... akkor kerüljön ez is 300 Ft-ba.
Tudom, hogy irtó nagy mázli, ha találok még boltokat, akik beveszik az ezüstöket, meg kérdés, hogy mennyi idő alatt tudják eladni az ott hagyott darabokat... de most egyelőre nagyon jó érzés, hogy tervezhetek új darabokat (jövő héten vinnem kell még újakat), hogy ha sikerült megtalálni a célközönséget, akkor megveszik annyiért az ékszereimet, amennyiből nem csak az anyagköltségem térül meg. És vehetek ezüstöt is, mert eddig kb arra sem volt keret. :P
Ja, és amúgy sikerült egyedül elintéznem az egészet angol-németül, de azért inkább németül... (jó, azt most ne firtassuk, milyen szinten :D)

(itt egy kép a boltról... sajna ennél jobbat nem találtam)

a felhős fülbevaló is átköltözött a Pappelallee-ra, ha erre jártok, nézzetek be hozzá ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)